lollo-idezet-post.jpg

 

 

Egyes források szerint a kávétermesztés időszámításunk szerint 575-ben alakult ki Jemenben, korábbi nevén Arábiában A 16. század első évtizedeiben már Szíria és Egyiptom lakói is ismerték és annyi bizonyos, hogy a 15. századra virágzó termés folyt Arábiában és a kávé innen indult világhódító útjára. 

Európában a 17. századtól lett egyre népszerűbb a kávé, és alakult ki ezzel együtt a kávézás szokása és a kávéházak világa. Eleinte persze a gazdag elit kiváltsága volt, aztán később, ahogy világszerte nőtt a kávétermelés mennyisége, úgy csökkentek az árak, és a kávé egyre szélesebb rétegek számára vált elérhetővé. Így lett az addig uralkodó fekete tea mellett a kávé az egyik legnépszerűbb reggeli ital.

Ma már minden országnak megvannak a saját kávézási szokásai. Olaszországban -a Lollo kávé- hazájában a cappuccino csak reggeli ital, míg hazánkban előszeretettel fogyasztjuk napközben is. Amerikában a hosszú kávé és a tejeskávé a  legkedveltebb, míg a mediterrán országokban a rövidebb kávé a jellemző.

A Lollo kávék, igazi olasz kávék Nápolyból. Finom, nagyon jó ár-érték arányú kávéink, szemes, örölt, kapszula és POD, kávépárna kiszerelésben elérhetőek webshounkon.

Lollo caffe szenvedélyes ízek!

 

Egy kis kávétörténet
A kávét élénkítő hatása miatt először a 15. században Jemenben használták a 16. század első évtizedeiben már Szíria és Egyiptom lakói is ismerték, az arabok pedig már nem csak termesztették a kávét, hanem kereskedtek is vele.
Európában a 17. századtól lett egyre népszerűbb a kávé, és alakult ki ezzel együtt a kávézás szokása és a kávéházak világa. Eleinte persze a gazdag elit kiváltsága volt, aztán később, ahogy világszerte nőtt a kávétermelés mennyisége, úgy csökkentek az árak, és a kávé egyre szélesebb rétegek számára vált elérhetővé. Így lett az addig uralkodó fekete tea mellett a kávé az egyik legnépszerűbb reggeli ital.
Arabica vagy robusta?
Nem mindegy, hogy milyen növényből készült a kávé. Az ínyencek az arabica kávét fogyasztják szívesebben, ez jobb minőségű, mint a robusta, ez az árában is megmutatkozik. A robusta kávécserje igénytelenebb, jobban tűri a szárazságot, könnyebb termeszteni, az ára pedig alacsonyabb, mint az arabicáé.


Mennyi a kávé koffentartalma?
A robusta kávé több koffeint tartalmaz, mint az arabica. Hatással van a kávé koffeintartalmára az is, hogy a kávészemeket milyen hatások érik: a világosabbra pörkölt szemekben több koffein marad, mint a sötétebb pörkölésűekben. Számít az elkészítési mód is, hiszen a felhasznált víz mennyisége, illetve a főzési idő befolyásolja a kávéőrleményből kioldódó koffein mennyiségét. Így – még ha erősebbnek is gondoljuk – egy espresso kevesebb koffeint tartalmazhat, mint a hosszú kávé.
Hosszú kávé, rövid kávé, cappuccino vagy koffeinmentes?
Minden országnak megvannak a saját kávézási szokásai. Olaszországban a cappuccino csak reggeli ital, míg hazánkban előszeretettel fogyasztjuk napközben is. Amerikában a hosszú kávé és a tejeskávé a menő, míg a mediterrán országokban a rövidebb kávé a jellemző.
Az meg már tényleg teljesen egyénfüggő, hogy cukorral, édesítőszerrel, tejszínnel vagy tejjel, esetleg teljesen feketén isszuk.
Szemes kávé, őrölt kávé, kapszulás kávé vagy instant kávé?
Természetesen mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya, van aki egyikben hisz, van aki a másikban.
A kávébabból frissen őrölt kávé lefőzése hosszadalmas, de ezzel a módszerrel igazi szertartás lesz a reggeli kávézás.
A kávé kapszulák ma nagyon divatosak, rengeteg különböző intenzitású, aromájú kapszula kapható rövid és hosszú kávéhoz egyaránt. Elkészítése roppant egyszerű és gyors, így amint reggel kipattansz az ágyból, már szürcsölheted is a bögre forró kávét. Ugyanilyen gyors megoldás az instant kávé, amitől sokan idegenkednek, pedig nem kéne. A kávé hatásai szempontjából nem lényeges, hogy főzött kávét, vagy 100 % valódi kávéból készült instant kávét fogyasztunk. Az instant kávé színtiszta kávé, amely a magas nyomású technológiának köszönhetően kiváló minőségű.